Írta: Tarnóczy Vilmos

A bejegyzés végén van egy nagyon érdekes rövid film, amit érdemes végig nézni, előtte azonban néhány gondolat:

A következő mondatok ma már közhelynek számítanak, talán épp ezért elgondolkodtatóak is.

Mindaz, amit tudunk a rákról és a betegségekről, köszönő viszonyban sincsenek azzal, amit teszünk is ellenük.

Mindaz, amit tudunk a boldoguláshoz szükséges készségekről, és azok elsajátításának módjáról, köszönő viszonyban sincs azzal, ahogyan azt az iskolákban tanítják.

Mindaz, amit tudunk az emberi gyarlóságokról, jellemhibákról, amik saját kardjukba döntenek ember milliárdokat a Földön, és mindezek kiküszöböléséről, köszönő viszonyban sincsenek azzal, amit teszünk is ellenük.

Mindaz, amit tudunk a Szeretetről, a szép gondolatok erejéről, köszönő viszonyban sincsenek azzal, amit teszünk értük, hogy jobban terjedhessenek, hogy mindent és mindenkit áthathassanak.

Mindaz a sok száz és ezer, adókból fenntartott közintézmény, amit az emberek a saját érdekükben üzemeltetnek, mára pont az ellenkezőjéhez járulnak hozzá, mint amiért azokat eredetileg létrehozták.

Mindaz amit tudunk a vezető-kiválasztási módszereink eredményéről, és a többségi társadalomra mért hatásáról, köszönő viszonyban sincs azzal, amit teszünk ellene.

Mindaz, amit tudunk a korrupció mélylélektanáról, működési mechanizmusáról, megjelenési formáiról, köszönő viszonyban sincsenek azzal, amit teszünk is ellene.

Mindaz, amit tudunk a közpénzek és a közvagyon felhasználásáról, még csak a látszatát sem kelti, hogy az a közösséget szolgálja.

A pénzügyminiszter néhány hete (2012 májusi bejegyzés) egy nyilatkozatában úgy számolta, nagyjából 6000 milliárd Forint folyik ki az országból minden évben, aminek nem kellene. Ez elég nagy szám, de vegyük csak azt az összeget, ami a politikusok és a hozzájuk szorosan kapcsolódó gazdasági érdekkörök közül szivárgott ki. Az állításuk szerint a rendszerváltás óta évente nagyjából 1200-1500 milliárd Forintot lopnak, pazarolnak, korrumpálnak el. 20 év alatt nem épült egyetlen méter autópálya, ami helyett ne lehetett volna kettőt építeni, egyetlen híd, ami helyett ne lehetett volna kettőt építeni, egyetlen játszótér, ami helyett ne lehetett volna, ki tudja hányat építeni. 1500 milliárd Forintból minden évben lehetne építeni 1500 kilométer autópályát. Na, persze csak nálunk szolidabb körülmények között élő német, francia, vagy osztrák melósokkal. Mi nem tudnánk annyit kihozni belőle.

 Vajon mi történne, ha mostantól évente ezt az 1500 milliárdot arra költenénk, hogy megtámogassuk vele a legtöbb embert, a legjobb körülmények között foglalkoztató cégeket? Minden évben az 1500 legjobb cég kapna puszira egy milliárd Forintot, hogy fejleszthessen.  Vagy 15.000 cég kapna száz milliót. Vagy 150.000 !!! cég kapna, tízmilliót. Lehet a számokkal sakkozni. Lehet, hogy azonnal eltűnne minden probléma???

Nagyon idealista??? Hát, persze, hogy az. Az idealista gondolatokon kívül vitte valaha is bármi előrébb a világot???

Nem.
Soha.
Semmi.

Valamiért úgy tűnik, hogy a lényeggel senkinek sem éri meg foglalkozni, és a káosz üzemeltetése a legnagyobb biznisz a világon. A mai napon is tudósok százai dolgoztak azon, hogy feltérképezzék, mi fog másfél millió év múlva történni az óceánok élővilágával, miközben százezren meg éhen haltak.
Ha megnézed az alábbi kis filmet, van a végén egy mondat, ami bizonyos „karrierekkel” kapcsolatos.

Ha mindig is karrierek ezrei, tízezrei függtek attól, hogy egy hazugság fennmaradjon, és általában pont az érdekérvényesítés minden tippjét-trükkjét ismerő és alkalmazó réteg karrierjéről van szó, vajon mi lesz az a momentum, amiért egyszer mégis csak minden jóra fordul? (Mármint a többség számára. Mert egyébként, sok minden elég jó, már most is 🙂 )

Ha elhiszed, amit a filmben látsz, mi lenne az a szó vagy mondat, amit mantráznunk kellene, és mi az a gondolat, aminek a megtörténtét éreznünk kellene a szívünkben, hogy a lehető legrövidebb időn belül egy szebb világ köszönthessen azokra is, akiknek most csak az árnyékos felére van betekintésük? ( Arra a mindössze hatmilliárd kilencszázmillió emberre gondolok a hétmilliárdból.) Ha van ötleted, kérlek írd meg hozzászólásban!

Idealista vagyok, de naiv nem. Nagyon jól tudom, nem attól fognak dolgok megváltozni, hogy “csak” beszélgetünk róluk.  Ha azonban elhisszük, hogy amit a filmben láttunk, az igaz, akkor egyértelmű, hogy merre kell elindulni. Az abbcenter portálnak és a Kvantum Klubnak köszönhetoen emberek százait ismerhettem meg, akik mélyen hisznek abban, amit a képsorok bizonyítottak, mégsem tudnak abba az állapotba kerülni, ami ahhoz kell, hogy elinduljon a változás. Talán azért, mert:

mindaz amit tudunk a támogató közeg, a támogató közösség egyénre gyakorolt hatásáról, köszönő viszonyban sincs azzal, amit megvalósítunk belőle ezen a címszó alatt.

A filmből véve a szófordulatot: a kvantumklub közössége azért szerveződik, hogy a csodákból minél hamarabb tömegtechnológia lehessen. Csatlakozz hozzánk Te is, és gyere velünk az úton! Az úton a magasabb tudatosság felé.

Sok szeretettel,

Tarnóczy Vilmos

Új történeteket írunk! Gyere Te is >>>

 

Hozzászólások:

Hozzászólás írása…
 

Attila Hajdó ·

Kedves Vilmos!
Milyen csodát akarunk? Egyiptomban kétféle csoda volt, a varázslóké és az Isteni. Bábeli csoda is lett volna az egységnek köszönhetően… Úgy gondolom fontos odafigyelni a csodák forrására. Ha szeretnéd megérteni mit akarok mondani, kérlek olvasd el a következő tanítást:http://bekevar.fw.hu/akaratagyogyulas4.htm
Tisztelettel: Attila

Arpad Lehőtz ·

a magánérdek köszönő viszonyban nincs a közérdekkel, felsorolásodból ez az egyetlen logikus következtetés adódik. van talán valami javaslatod is?

Arpad Lehőtz ·

azt hiszem elméleti síkon nagyon eldobja a sulykot az aki hatmilliárd kilencszázmillió ember sorsát akarja megváltani. Egy ilyen vállalkozásnak áthidalhatatlan kulturális, etnikai, földrajzi és számos egyéb akadálya van. Én bőven megelégednék 10 illetve 15 millió ember sorsának stabilizálásával. Erre van elméleti lehetőség.

Herczeg Mihály ·

” Amikor valaki Isten hívását érti meg benne és igent mond arra, akkor többé nem azt kérdezi már: miért versz engem, Isten ? Hanem ezt: Mit akarsz elérni az életemben, Uram ? Annak a számára a szenvedésnek már nem csak oka van, hanem célja is.És nem az ok lesz hangsúlyos, hanem a célja.Mit akar elérni Isten ezzel az életemben ?S éppen ezért már nem értelmetlen a szenvedése.S amikor elérte a célját, Isten sokszor le is veszi rólunk ezt a szenvedést. ” ( Mit tanít a biblia a szenvedésről ?)

Hortai Gábor

Kedves Vilmos, Jiddu Krishnamurti gondolatai járnak a fejemben:…hatalmas energiák szabadulnak fel az emberi életben akkor, amikor nincs eltérés abban, ahogy gondolkodunk, amiben hiszünk, és ahogyan élünk.Ha gondolatod helyes, tetteidben sem hibázhatsz. 😉

Ibolya Jéga Szabó ·

Ha a földi létezésünkre gondolok, akkor el kell hinnem, hogy vannak csodák, mert annyi összetevője van, és ha ezekből egyetlen egy nincs meg, mi itt nem kommentelgetünk. A gondolat teremtő erejében hiszek, de nem minden emberben van meg együtt a kettő, és csak akkor igaz az állítást, ha a megszülető gondolat és a tettel párosuló akarat is jelene van az emberben.Természetesen szemfényvesztő mindig voltak és mindig lesznek.

József Nagy ·

mint munka-, tűz- és környezetvédelmi ember azt tudom, már az csoda, hogy van élet a Föld nevű bolygón, Igen, ez Isteni csoda.
az, hogy nem minden városlakó tumoros, az is csoda.
az hogy nem minden tejívó tumoros, az is csoda.
az, hogy egyáltalán városlakónak még születnek gyermekeik, az is csoda.
egy barátom mondta, jó az Isten, nem teljesíti minden kívánságunkat.

Kovács Éva

Kedves Vilmos!
Mantrának javasolnám azt a két egyszerű mondatot, hogy -Béke van, megtörtént!, -Mindenki jól él, megtörtént! És a változáshoz elég lenne annyi, hogy -Nem teszek meg Veled olyat, amit nem szeretnék, ha Te tennéd velem! Viszont minden olyat megteszek Veled, amit szeretnék, ha Te megtennél velem! Ha ezt a nagyon egyszerű dolgot mindenki komolyan venné, és be is tartaná, már nem kellene még a mantra sem, minden egy csapásra megváltozna. De a mindenkiben mindenki benne van! A politikustól a bankáron keresztül a hadvezérig!

Bednarne Ilona Márta ·

azt már tudom hogy minden az agyban dől el sokat hallottam a pozitiv gondolkodásrol is..nagyon érdekes amit láttam..mégis az lenne a kérdésem hogy ennyire sok ember gondol a rossz dolgokra mert az megtörténik???, szeretném megkérdezni ez a technika müködne egyénileg is??nagyon jo lenne ha igy lenne….mindenesetre én nagyon érdekesnek találtam amit láttam és hallottam ..köszönet érte

Erzsébet Rácz Józsefné ·

Kedves Vili! Látva a “Rák gyógyítása három perc alatt” című filmet, arra a véleménye jutottam, hogy csak “magasabb tudatállapotban” lehet megérteni, ELHINNI, ELFOGADNI ezt a gyógyulást és az elméletet. Aki viszont megértette, az nem csodálkozik azon, hogy miért nincs tele vele a média.

Dénesné Horváth ·

Horváth Dénesné
Az egésznek a hit a lényege. Ki miben találja meg? Én Istenben , igéje által, az ima erejében. Higgyétek el, csodákra képes! Nekem átformálta az életem. Nincs miért panaszkodjak. Mindenre megkapom a választ, csak hinni és kérni kell. Sajnos sokan eltávolodtak Istentől. Ebben a gyarló, anyagias, semmiben nem hívő világban, ne is csodálkozzunk, ha rosszul mennek a dolgok. Tudatunkkal, pozitív gondolkodásunkkal, jóindulatunkkal, mások iránti szeretetünkkel megtudnánk változtatni magunk, családunk, nemzetünk, akár a világ sorsát is. Sajnos a negatív erők is dolgoznak, ezért mBővebben

Sandor Lukacsi ·

Kedves Tarnóczy Vilmos! Kedves naív hozzászólók! Én ugyan semmi csodát nem láttam, és az már régóta nem csoda hogy megy a hülyítés a médiában, mindenhol ahol az emberek megtévesztése a szándék. A Kádár rendszer egyetlen előnye volt hogy a baromságokat nem engedte megjelenni, igaz semmit sem gyakorlatilag.Ez az ember csaló… lenne, ha egyáltalán a filmből látszott volna valami. A mágneses mezőket meg hagyja meg a fizikusoknak.Úgy látom hogy a commentelők mindegyike,- nyílván az egyetértők sokszorosa is – az ezotéria butító világának a hálójába került!Én történetesen urológus szakorvos vagyok, igaz hogy csak “nyugati”, de 40 évet dolgoztam a szakmában Magyarországon. Magyar általános orvosi diplomám van, magyar urológus szakorvosi szakvizsgával. A sonographiás (UH-ultrahangos)képen tényleg egy vizelettel viszonylag jól telt hólyag látszik,- A sonographián a folyadék mindig sötét színűnek, “feketének” mutatkozik! – a bal oldalfal-hólyag alap szögletében egy telödési hiánnyal, ami azért van, mert a hólyag daganat “elfoglalja” a hólyag űrterét a vizelettől, ez a telödési hiány a tumor.Az hogy eltünt-e csiribú-csiribára nem tudom, erre utaló jel nincs, csak a filmen beszél ez a magabiztos pacák az energiákról.Nos, kérem ez a daganat jól kezelhető, hogy pontosan hogyan azt urológiai osztályon a jól képzett urológusaink megmondják, további vizsgálatokat követően.Ugyanúgy ahogy Amszterdamban, Bazelben, Berlinben, Madridban, vagy akár Genfben. Utóbbiban is ugyanezt fogják mondani mint most én, pedig ott a bozonok most alaposan átrendezték a mágneses mezőket.Ne engedjük hogy a hülyeség átrendezze az agyunkat is!!!!!!!!!!!!!Eléggé átrendezi azt a média. A magabiztos pacákot én feljelenteném, de nem ez a tisztem, outsider vagyok. De gondoljanak bele, hány ember bedől ennek, és nem megy (időben) urológushoz, mert a mágneses tér gyógyító hatására vár, az idő pedig sajnos elvégzi a maga kegyetlen módján a visszafordíthatatlant!! Mindenkinek kívánok értelmes további estét, electromos mezők nélkülit.Helyette hallgassák meg Ciléa: e la solita storia del pastore operabetétjét – Federico lamentatiója – Mario Lanzával.
Ha csipkelődtem valakivel, elnézést kérek, de a butaság a legfájdalmasabb betegség, csak mindig más érzi, nem az érintett (sajnos) és így kijavíthatatlan.
Üdv. Dr Lukácsi Sándor urológus szakorvos.

Attila Riez ·

A világot rabláncon, vagy ha úgy tetszik, agyhalálban tartó szűk elit tagjai is tudatos gondolkodók. A különbség az, hogy ők életük minden egyes pillanatát aktív cselekvéssel töltik. Már eddig is végtelen méretű hatalmuk és vagyonuk tovább gyarapítására, és arra fordítják minden energiájukat, hogy a hét millárdot megakadályozzák abban, hogy gondolkodni és cselekedni kezdjen. Ugyanakkor nekünk nem az ő ellenükben kell cselekednünk, hanem magunkért és egymásért. És ez a kulcsa annak a problémának, amit Vilmos is jól lát. Nevezetesen az, hogy mi nem cselekszünk. Itt megint nem véres forradalmakraBővebben

Éva Zavodáné ·

Kedves Vilmos! Láttam a filmet és közben az jutott eszembe amikor pár éve e gy könyvet olvasva nem hittem a szememnek( A titok c. könyvről van szó)!Ott is ezt az érzést véltem felfedezni, de mivel hittem is meg nem is , nem igazán foglalkoztam vele.A filmet látva ismét elő keresem újra olvasni készülök, mert azt viszont hiszem hogy mindennek ami velünk történik magunk vagyunk az “okozója” Üdv: Éva

Kozma Szilárd ·

Akár létezett, mint történelmi személy, akár csak egy, a létezés és az emberi élet szakrális célját ismerő beavatott tudósok által létrehozott és a köztudatba be épített allegorikus személyiség volt Jézus, a legfontosabb tette az volt, hogy kiprovokálta a kereszthalált. Jelezvén ezzel és tanítván az emberiségnek ezáltal a legfontosabb megváltási leckét, ami szerint, a szellemi jelenségeket és folyamatokat tükröző, illetve a szellemi információt magába befogadni, őrizni és vissza adni képes anyagnak a természetes állapotaiból és tükör-jelzéseiből kell és lehet a sors-következtetéseket levonni. Bővebben

Éva Andrea Bazsó

Kedves Vilmos!
Láttam már ezt a kis videót, és több hasonlót is. Azt hiszem a legnagyobb probléma abból eredhet, hogy valóban túl sok az információ. Ha valaki nem tudja “kezelni” elveszhet benne. Még az is , aki úgymond spirituális úton járó. Sokan nem tudják miben higgyenek. Történnek “csodák” valóban nem mindegy mit gondolunk, hogy érzünk. Hiszem, hogy a szeretet a legnagyobb erő! De a videó anyagára visszatérve, lehetségesnek tartok egy ilyen gyógyulást. Mégis úgy gondolom elsősorban az egyes embereknek – Saját magukhoz kell megtérni. A csoda bennünk van.(még ha ez talán elcsépelt szövegnek hangzik is) Minden belőlünk indul ki…a többi csak illúzió!!

Éva Andrea Bazsó

Az én mantra szavam : A szeretet.

Havrán András

Az értelem fejlesztése mindenkinek a saját elhatározása, csak fel kell azt is érni ésszel. De tudjuk, hogy minden kor vezető elitjének egyszerűbb a buta ember, aki nem kérdez, csak élvez – amit ad neki az elit: Trabantot, lakáshitelt – olyan öreg nem vagyok, hogy az azt megelőző mézesmadzagot is saját bőrömön tapasztaltam volna meg. Tehát jöhetett a gmk, most a 70 órás munkahét – bevettem. Most itt állok szegényen és hülyén. Járt így más is?

Sandor Lukacsi ·

Ennyi az egész Kvantum Klub? Ezzel el van intézve?Nyugodtan lehetne vádolni a mitugrász pacákot sarlatánsággal, Önöket pedig bűnrészességgel, miután továbbra is terjesztik nézeteiket! Éljen Ezotéria mamika, papika. Önök mernek Einstein nevével takarózni? Miért nem kérdezik meg az ügyben a Magyar Urológus Társaság Vezetőségét?
Üdv.:mint alant.

Éva Krisztina Nagy ·

A film valóban csodálatos.Erről a filmről Richard Bartlett két könyve jut eszembe:Mátrix energia és a

A csodák fizikája, ebből idézek egy pár sort.
“A spirituális alkimia egyik legnagyobb titka az a képesség, hogy elinditod szándékodat-majd elengeded és semmit nem teszel.Ahhoz, hogy ezt hatékonyan elérd, képzeleted segitségével létre kell hoznod egy olyan érzést, amely a finomenergiák áramlását beinditva, közvetetten vagy közvetlenül befolyásolja vagy létrehozza a kivánt eseményt vagy hatást.Vagyis a teremtéshez az kell, hogy érzéssel fókuszálj.”
Természetesen nemcsak betegségből gyógyult Bővebben

András Andrew Bánhidi ·

Kedves Miklós!
Néhány megjegyzést füznék az elképzeléseidhez. Amugy sok sikert kivánok.
üdv András
Az emberiség évezredek óta próbálja a tökéletességet
a tudat tárgyává tenni, sőt… a hit tárgyává.
Így lesz egy eszméből, egy elképzelésből egy szellemi bálvány, (pl. ISTEN) ami egy gondolat, egy eszme, egy Valami, vagyis egy tárgy. Így lett sok Istene az emberiségnek és öltek a nevükben. Elképzelések különbségéért. Emberi el-KÉP-zelések különbségeiért. Milliókat öltek meg és ölnek meg ebben a pillanatban is elképzelések különbsége miatt.
Micsoda barbárság.
Mi is lenne, ha hajlandók lennénk elBővebben

Kozma Szilárd ·

A múlt századi tudományos felfedezések szerint az anyagi (fizikai) világ végül is olyan atomi részecskéknek nevezett energiakvantumokból tevődik össze, amelyeknek a 99,9 százaléka anyag nélküli térből áll és az ezen a téren belül is, az atommagban, egy – egy virtuális, de egymással szemben elképzelhetetlen pontossággal elhelyezkedő központi-pont körül, mérhetetlen nagy sebességgel forgó energianyalábok képezik az atomnak az “anyagát”. Ezek az un. szubatomi anyagi részecskék végső soron alacsony rezgési állapotban sűrűsödött energianyalábok, amelyek sűrűsödött információt, illetve egyedi kódokat is tartalmaznak. Végül is, ezeknek az egymástól függetlenül folytonos sebességgel egy – egy szilárdan meghatározott, de fizikai – materiális szempontból nem létezőnek tűnő(!) térbeli pont körül keringő energianyaláboknak a központjai áltl képezett, pontosan strukturált (rácsszendszer) egysséges rendszere képezi az un. atommagot (Amelynek az “anyaga” az iménti hálózati pontjai körül pergő kvantum nyalábok “seregé”-ből képződik tehát.). Továbbá az imént leírt energiakvantumokból képződött atommagok milliárdjai képezik azt a számunkra szilárdnak tűnő létezési állapotot, amit anyagnak nevezünk.
Világos tehát, hogy azon létállapotoknak az energetikai erőterének a minősége, milyensége és állapotának intenzitása, amit mi, az anyag tulajdonképpeni alapjának: energetikai erőterének nevezünk, illetve ezen erőtereknek a sajátossága és minősége, amit mi anyagi létformaként érzékelünk, dönti el, hogy milyen erősen, vagy kevésbé szilárd és nehéz egy – egy anyagi egység. Hogy tehát gáz, folyadék, vagy szilárd állagban található-e. És az is világos ez által, hogy az emberi szervezet molekuláinak a struktúrájának, vagyis az igazi alapját – ami egyébként is átlagban 7O – 😯 százalékban különböző módokon “energetizálható” víz képez -, nem az a szilárd anyag képezi, amit mi érzékelünk, hanem azok a különböző formájú, minőségű és erősségű energia-terek, amelyek a különbőző testrészeinknek az enetrgetikai alapját – hátterét képezik. Még egyszer tehát: testünknek az igazi “fizikei” alapját nem az a szilárdnak látszó anyagi tömeg képezi, amit mi a testünkként észlelünk és érzékelünk, hanem az az erőtér, ami ezt az anyagi-látszatot fenntartja és élteti. Ezt nevezik a misztikában aurának.
Ez, a számunkra szilárd anyagi lét-látszat, maga a fizikai és a fizikai – természeti létforma is. De egy felsőbb rendű szerveződési szinten, ugyanez, a határállapotban álló információs-energetikai nyalábokból rendezett egységes struktúrák által alakított természeti életforma, az un. organikus, biológiai életforma is. És mindez együtt, vagyis a természet, nem más mint, maga az egyetemes létezés legfelsőbb rendűen szerveződő (anyagi…) határállapota. Tehát az, a “valami”, amit mi anyagi testünknek nevezünk, nem más mint az Abszolút Teremtői tudatnak, az általunk fizikainak és természetinek érzékelt és nevezett egyéni struktúrába szerveződött, határ-megnyilvánulása. Ebben a határozott teremtői (képzeleti) megnyilvánulásban (az anyagban), ennek a teremtői határtudatnak és határállapotnak a határtalan teremtői tudattal rendelkező és a legmagasabb szinten szerveződött szellemi struktúrával: az önreflexióval, vagyis az egyszerre individuális és univerzális tudattal rendelkező lényként létezik az ember, mint Adam Kadmon. Mint az Abszolút Teremtőnek az alacsonyabb vibrációs (“szilárd”) állapotokban megnyilvánuló Teremtésre vonatkozó látomásának a megtestesülése.
Az embernek mint Isten Legfontosabb Ideájának (Adam Kadmon), illetve mint Isten határállapotába került első (legfontosabb!) elképzelésének és céljának az a lefőbb és legfontosabb rendeltetése, hogy a saját szellemi-lelki és fizikai (biológiai) lényén (személyén) keresztül, saját természeti részével és az által, közvetlenül megtapasztalja, megértse azokat (A karmikus) az ösztönös képzeleti késztetéseket, amelyek zavart keltenek az ő lényében és azokat kiszűrve, feloldja és átalakítsa pozitív képességekké. Hogy tehát a saját lényén és az életvitelén keresztül, megvalósítsa a megváltást, vagyis, hogy a benne levő, az általa tudatosan a fizikai létben (is) megnyilvánult Abszolút Teremtő képzetrendszerei szerint megkísérelje a saját tudattalan létének a (fizikai) határállapotait minél nagyobb mértékben kiegyenlített egységes struktúrává átalakítani.

Az ember ősideájának tehát, és ezáltal minden egyes ember személyének is, karma-feloldó és önmegváltó funkciója van. Vagyis, a saját öntudatát és lét-képzeletét a teremtés ősforrásához való “visszavezetési és vissza-emelési” funkciója van. A Teremtés határállapotában: az anyagban létező testének és a külső környezetének a szellemi tükör – funkciója segítségével (a természettel), az embernek az abszolútummal való egybekapcsolódási és visszakapcsolódási szerepe (rendeltetése) van az egyetemes létezésben. Nincs ettől személyes megváltódás megvalósításától eltérő, ettől az egyetemes funkciótól és “kötelességtől” különválasztható rendeltetése és célja egyetlen (egyéni) emberi életnek, vagy ha úgy tetszik, egyetlen emberi léleknek sem! Ennek az eredeti, karma-oldáson alapuló rendeltetésnek való megfelelés, illetve a spirituális összeköttetésnek a megvalósítása és folytonos működtetése a fizikai létnek a közvetlen megtapasztalásától, illetve az abban való tükröződési képesség minél magasabb szintre emelésétől függ. Annak következtében viszont, hogy a Beilleszkedés és a Polaritás törvénye miatt, ez a közvetlen tapasztalás nem jár mindig kellemes érzésekkel és az anyagi formákkal való konfrontáció kényelmetlen, a mai ember egész értelmével és képességével azon munkálkodik, hogy ettől a közvetlen tapasztalástól (vagyis az önmegváltási lehetőségtől: a tükröződéstől) megkímélje magát és, hogy a közvetlen (tehát megváltódást lehetővé tevő, természeti tapasztalatokban való részesülésekkel szemben bebiztosítsa magát.

Emese Lőrinc ·

Úgy gondolom hogy nagyon fontos az Ember hite. Hit nélkül nincs gyógyulás ezt tanította Ijf. Csontos Vilibácsi is a szellemgyógyászat tanfolyamokon. Tudunk gyógyítani nagyon sok betegséget.
Arra is kaptam pár információt hogy az elektromos áram is okozhat daganatokat. Ha azt megszüntetjük a daganat is megszünik magától.

M Szőke József ·

Itt dolgozik: Fény-festő
Minden csoda benend van, ha rá mersz ébredni magadban lévő csodára, ha sikerült minden gondolatod a változás csodáját hozza mások és a te életedbe, már megérte ébredned, de a csodát öntudatlanul is létre hozod, hisz álmodozók népes táborához tartozól, ébren és álmodás közben, de létre hozod tudatos álmodás közben, na amit megélsz az mindenki fizikai valóságának a csodája lesz, merj ébreni önmagad csodájára.

 

Hozzászólás moderálása:
Mondd el a véleményedet te is! Ha a hozzászólásodban szükségesnek érzed a támadást, csak véleményt támadj, embert ne! Egy gondolatra lehet mondani, hogy hülyeség, de emberre, hogy hülye, azt nem. Az ilyen hozzászólások törlésre kerülnek.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Van véleményed? Szólj hozzá Te is!