Írta: Tarnóczy Vilmos

 

 

 

 

Tudom, hogy ez személyes ügy, de számomra annyira fontos vagy, hogy muszáj megírnom másoknak is, hogy mi van köztünk. Túlságosan is számítasz nekem.

Biztosan Te is tudod, hogy a mai napon is pékek milliói, azért veszik fel a kötényüket, mert néhány órával ezelőtt, valaki begyúrta nekik a tésztát.
Ügyvédek milliói kezdenek bele a mai napon is olyan ügyek feltárásába, amivel el fognak dolgozgatni a következő években, nem keveset.
Kamionsofőrök milliói adtak röviddel ezelőtt csókot a szerettük arcára, és indultak útnak úgy, hogy most két hétig nem lesznek otthon.
Diákok sokasága írt alá röviddel ezelőtt valami röghöz kötéses, vagy bármilyen más, hasonló jellegű szerződést, ami sugallja nekik, hogy mit és hogyan tehetnek a következő években.
Politikusok ezrei, százezrei dolgoznak a világ kormányaiban valami olyasmin, amiről maguk is tudják, hogy csak maszatolás, nem pedig a világot viszi előrébb. Sokszor nem tehetnek róla, mert elképesztő mód meg van kötve a kezük. Nemzetközi szerződések ezrei vannak megköttetve, amelyeket nem lehet csak úgy felrúgni.

Tanárok százezrei görnyednek most is milliónyi diák dolgozatai felett, hogy kijavítsák azokat. A fejükben már most körvonalazódik, miket fognak még megtanítani a diákjaiknak az év végéig, és emiatt egy perc idejük sincs.
Autószerelők és karosszérialakatosok milliói dobtak el reggel mindent, és mentek be a munkahelyükre, hogyha nem is a világ beteg működését, de legalább néhány autót kijavíthassanak a két kezükkel. (Ezt én is tanúsíthatom. Andris és Tibi barátom is így tesz minden reggel évek óta, amikor reggel 8-kor előveszik a kulcscsomójukat, hogy beleillesszék a Vilko autószervizek bejárati ajtajába. 17 óráig nyomják az ipart minden nap, és csak 18 órától kerülnek haza, hogy megcsókolgathassák a gyerekeiket. Ha nem hiszed, járj utána itt!>>> )

Tudom jól, hogy az emberek 90%-át nem érdekli az emberek 100%-a. Tudom jól, hogy ami Téged érdekel, az a legtöbb embert nem hozza lázba. Amikor néhány éve itt volt Elton John, hogy ingyenes koncertet adjon a Hősök terén, és összegyűlt száz vagy kétszázezer ember a színpad előtt, talán azt hihetted, hogy most erre az egész ország oda figyel, akkora eseményről van szó. Hiszen buszokkal, vonatokkal, autókkal hömpölygött a nép a világsztár lábai elé. Nem mindennapi produkcióról volt szó.
Belegondoltál akkor, hogy a Hősök teréhez, 20 percnyi sétára lakik másik fél millió ember is? Akik nem mentek el megnézni, hogyan zeng a Can you feel the love tonight Budapesten? Annyira sem méltatták a sztárt, hogy elmenjenek. Olyan ez, mintha itt Halásztelken az utca végén fellépne a néhai Michael Jackson ingyenesen, és én törném a fejemet, hogy kisétáljak-e a gyerekekkel megnézni őt. Ááááá, inkább nézzük ma este is a barátokköztöt.

Tudom jól, hogy Te is tudod, hogyan működik a világ.
Én csak azért írtam ma RÓLAD, az EGYÉNRŐL, mert Te vagy az egyetlen ebben a sehová sem tartó gépezetben, aki némi nehézség felvállalásával, de azonnal szerződést bonthat, és holnaptól akár 180 fokos fordulatot vehet, hogy az Élete ezentúl másról szóljon, mint eddig. Persze, csak akkor, ha nem tetszett a színdarab ez idáig. Lehet, hogy pontosan Te vagy az ügyvéd, akinek dolgoznia kell az ÜGYÖN, lehet, hogy Te vagy a pék, akinek sütnie kell, mert az a szolgálat ÉLTET, lehet, hogy Te vagy a Tanár, akinek TANÍTANIA kell, mert semmilyen más tevékenységben nem érzi magát jól a bőrében, lehet, hogy Te vagy a Politikus, aki a legjavát akarja a világnak. Csak remélni tudom, hogy mindez így van.

De, ha Te az az EGYÉN vagy, aki nem találja magát, aki nem azt az ÉLETET ÉLI, amit szeretne, akkor csak biztatni tudlak, hogy keresgélj, de nagyon intenzíven! Azért biztatlak, mert engem meg ez ÉLTET! Az a véleményem, hogy mindannyian okkal születünk le a Földre, okkal oda ahova, okkal abban a lélekruhában, testben, amilyenben. Okkal azok közé az emberek közé, akik között fejlődnünk kell, akik között sírnunk és nevetnünk kell.
Ha Te csúnya vagy (úgy, mint én :D), ha Te púpos vagy, esetleg sánta, ha Neked tolókocsival kell leélned az Életedet, én hiszem, hogy van annak valami oka. A Te Lelked azért jött, hogy megtapasztalja a szárnyalásnak egy legújabb módját, amit eddig még sohasem tapasztalhatott meg más körülmények között.
Nem tudom biztosan, de a tapasztalataim ezt mondatják velem.
No, meg azt, hogy erre csak akkor leszel képes, ha kiszabadítod magad az elméd börtönéből.

Lehet, hogy kicsit Egoista a hozzáállásom, de én az EGYÉN vagyok, az egyetlen, aki ezen a bolygón bármire is HATNI TUD.
Nem szégyellem, hogy sokszor hibázom. Nem szégyellem, hogy sokszor benézek olyan zsákutcákba, ahová nem kéne. Nem szégyellem, hogy sokszor a nagyközönség előtt esek pofára, pont akkor, amikor mindenki figyel. Legalábbis az én buta kis egóm ilyeneket akar elhitetni velem, amikor ég az arcomon a bőr.

Egy valamit tudok. Azok a könyvek, amiket írok, a legtöbb embert nem hozzák lázba. De azzal a néhánnyal, akiket igen,
AZOKKAL MEGVÁLTOZTATJUK A VILÁGOT!

Ha szeretnél Te is új történeteket írni az élethez, csatlakozz íróklubunkhoz –  és John Lennon után szabadon – tanuld meg, hogyan kell magadnak úszómedencét írni!
KVANTUM Íróműhely>>>

Szeretettel,
Tarnóczy Vilmos

 

További információkért, iratkozz fel Tarnóczy Vilmos és a Kvantum klub hírleveleire most >>>

Ezt olvastad már?

Ajánló:

A következő időben szeretnék nagyon sok konkrét ötletet adni azzal kapcsolatban Neked, kedves EGYÉN, hogy hogyan tudnád Te is kihozni magadból a legtöbbet.
Ahhoz viszont, hogy meghalljad, amit írok, nagyon fontos, hogy legyen ÖNBIZALMAD. Hogy megértsd, bármilyen sok szerencsétlenség és méltatlanság ért Téged az ÉLETEDBEN, mindennek szükségszerűen úgy kellett történnie, ahogy eddig történt.
Egészen addig a napig, amíg át nem billentesz magadban egy kapcsolót, a megfelelő irányba, bármelyik asztrológus meg tudja mondani neked, hogy milyen ember vagy, milyen jellemvonásokkal és milyen kilátásokkal. Ahogy átbillented azt a kapcsolót, azonnal Te magad is a végtelen lehetőségek tárháza leszel, végtelen alkotó és szervező erővel megáldva, AKIRŐL MÉG A JÓ ISTEN SEM TUDJA MEGMONDANI, HOGY MIRE KÉPES!!!!!!!!!!!!!

Kérlek, nézd meg, hogyan talál magára egy elveszett LÉLEK 48 éves korában. Egy LÉLEK, akinek a földi ruháját, 48 éves koráig még csak meg sem csókolta senki!!!! És meríts belőle inspirációt! Nem kell tudnod hozzá angolul, mert a LELKEKNEK közös nyelve van. Mindent érteni fogsz ott is, ahol nincs feliratozva a videó. (Az első videónál azért, mindenképp kapcsold be a magyar feliratot! Ha nem engedi itt lejátszani, kattints a youtube-ra!)

Susan Boyle pontosan azt csinálta, amit Neked is kéne, Kedves EGYÉN!

ÁLMODOTT EGY ÁLMOT MAGÁNAK

Azért kell felszabadítani a LELKED, mert csak így lesz teljes a történeted.
És ekkor:
The Winner Takes It All!

Hozzászólások:

Erzsi Homlok ·

Nagyon szép hangja van.Született tehetség.

Károlyné Beregszászi ·

Itt dolgozik: Nyugdíjas vagyok
Igen ! Így igaz ahogyan írod Kedves Vilmos ! Én még megtoldom a következő idézettel, mely egyik kedvencem:”Soha ne kételkedj abban, hogy emberek egy kis csoportja képes megváltoztatni a világot . “(Margaret Mead )

Piroska Bertalanffy

megint élveztem az írásod, abba ne hagyd!.🙂

Imre Dobos ·

Kedves Vilmos !
Ha rossz kedvem volt, vagy netán túl jó… akkor Susan Boyle fenti előadását néztem meg, valamint ha netán nem ismernéd, ajánlom figyelmedbe Jonathan Antonie és Pool Pott hasonló fellépését a “csillag születik” -ben. Rita

Marlyin Péter ·

Köszönöm az írásodat ,és nagyon mélyen szántó igazságokat sorolsz fel benne!
Igen Mindenkinek van egy életfeladata, ezt vagy felismeri az egyén és ÉLI az életét, vagy nem!Sok tanfolyamot elvégeztem már életemben amivel felemeltem magamat magasabb tudatossági szintre, remélem sikerült nem csak dumálok itt, egy mondat beleégett az agyamba az első tanfolyamon kérdezett az oktató(Csattos Ilona) mit látsz ha ki mész a temetőbe mi van kiírva a fejfákra? mindnyájan azt válaszoltuk, hogy élt ennyi meg annyi évet. Mire Ő ezt válaszolta : Nem élt, SZENVEDETT!

Marlyin Péter ·

És mind ez teljesen igaz! Ha az egyén nem hajlandó változtatni saját magán akkor csak szenvedni fog, hiszen az univerzum állandóan változik, de a változásban mindig megvan az egyensúly! A Harmónia. És ez így igaz! Tehát ahhoz hogy változás induljon be valakinek az életében először az egyénnek kell változnia, el kell engedni a rossz tanult beidegződéseket viselkedésmintákat. Direkt írok viselkedésmintákat, mert ezt nem hoztuk magunkal amikor ide leszülettünk, hanem itt tanultuk meg.Tehát amit gyermekként elitész és megtagadsz a szüleid vagy más felnőtt viselkedésében azt automatikusan beépíted magadnak és mire felnősz ugyan azt fogod csinálni amit gyerekként megtagadtál! A csapda itt van nem vagy tudatos rá! Viszont ha egyszer meghallod azt amit egy segítő mond vagy leír, és elgondolkodsz az ügyön akkor már változtathatsz a nézőpontodon és be indulhat az életed egy pozitív irányba!És ekkor kezdesz el ÉLNI !

Erika Hídvári Csné ·

Ha 47 évig “elvolt” honnan jött az ihlet, hogy MOST ? ? (Ha ma tenné ezt, ötvenesen még nagyobb durranás lett volna.) Nem fanyalgok és a “szőlő sem savanyú” csak érdekelne mi volt az a csepp a pohárban, amitől elindult. Csodálatos az tény. A recept érdekel 🙂 🙂

László Hajdu ·

Barátom, Vili! E pillanatban nem vagyok képes semmiféle válaszra. Azt viszont
tudom , akit megismertem (ugyan élőben csak két alkalommal találkoztunk), de
már tudom, életem része vagy. Szeretettel, Laci.

(nekem lételemem, hogy teljes lényemmel segítsek másokat)

Egy idézet jutott eszembe Csoóri Sándortól ———
——–“Világ hiánya sátoroz bennem,Bővebben

Robert Straker ·

Ismét egy lelkesítő írás arról, hogy miképpen legyünk Önmagunk! Ha nagyon egyszerű akarok lenni, akkor mielőtt még bárki elkezdené a napját két választás előtt áll. Az egyik egy lépés a jó irányba, a másik pedig ennek ellenkezője. Ez nem kellene, hogy kérdés legyen melyik irányba figyeljünk. Sokan azt mondják, hogy kívül tágasabb, pedig a belső világ az, ami igencsak kitágítja a teret. Mégpedig a Mi belső terünket. Javaslom, tekintsünk befelé! 🙂

Elvira Oszvald ·

ez mind igaz csak, ha az embernek 8 éve akadályozzák erőszakkal az útját akkor nem tudsz mit tenni, hogy lejárasd azt az embert.

Márta Kovács ·

Kedves Vilmos!Köszönöm, hogy gondoltál Rám az Egyénre!Sajnos Én még nem találtam meg az életfeladatomat, pedig nagyon keresem!Próbálom összeszedni a jó tulajdonságaimat és hogy mit szeretek csinálni, de nincs semmi kiugró eredménye!Talán majd a Te ötleteid segítenek!
Köszönöm, hogy gondolatokat ébresztesz az emberekbe és hogy összehozzod Őket egy közösségbe, mert közös tudattal megváltoztatjuk a Világot!

Rudolf Laszlo Ribi ·

Itt dolgozik: Nyugdíjas
Köszönöm a levelet, de ez nem csak nekem szólt.És jól tudod, bármikor kész vagyok /lennék/ elhagyni ezt a helyet.Már régóta nincsenek illúzióim, mint hajdanán, amikor még azt hittem ez a hazám “és még sok más embernek is.”Ma már tudom, hogy nem az és ennél vannak sokkal jobb helyek a világban, ahol nem tartották bezárva az embereket.És paradicsomi állapotok léteznek az ittenihez képest.Csakhogy nekem és még jó néhány korombelinek már csak olyan kaució letétele árán lehet oda kijutni, amit csak ott élve kereshettünk volna meg.Vagy, ha netán itt összedől minden.Ezt azért nem kívánom, de sajnos kBővebben

Mihály Szabó

csak ennyi…….., hogy BIG lájk

Keller István János ·

Köszönöm Vilmos! Jó érzés olvasni téged! Minden szavadban az élet igazsága van. Nekem ezek megerősítések, tudom-érzem jó úton járok.

Kovács Estván ·

Ha valóban éreztem volna a személyes jelenléted az ilyen levelekre reagálásom után, sokkal hatékonyabb lenne ez a fajta propaganda tevékenységed. Azonban hiába írtam neked, soha nem kaptam valós választ, őszinte reakciót, így szomorú vagyok, hogy visszaélsz a humánusan, felelősen gondolkodó emberekkel, s elveszed a hitet a később hasonló őszintének nem csak látszó emberektől. Nyilván ez a hozzászólásom csak röpke ideig marad a faladon, de akkor is elmondtam, azt ami a szívemet nyomta!

Emma Deák ·

Kedves Vilmos!! Mindig elolvasom a leveleidet és igen sokat tanulok belőle, pedig én vagyok az 56 éves nem te. Valóban úgy látom, hogy a változást nekem kell megtenni és nem mástól várni a csodát.ÉN MINDEN ERŐMMEL EZEN VAGYOK és ezen leszek is. Az én életfeladatom már megvan és keményen küzdök vele. Köszönöm a biztató szavaid . Emma

Csaba Trajber ·

Wazze Vili, tudsz valamit… Már reggel a vonaton gondoltam rá, h reflektálnom kéne a multkori írásodra , erre mit látok a postaládámban: megszólítasz. Pont az 50. születésnapomon. Mégha nem vok (hálistennek) politikus, se jogász se pék, se a többi, akit említesz. Fizikus voltam iskoláim után jóideig és kvantumelmélettel foglalkoztam 🙂 Ezért (is) regisztráltam abbcenterbe. Most szoftverfejlesztésből (képfelismerés) élek, mert az jó nekem. De főleg a gyerekeimnek. Ez mind1 is, a lényeg, h sok jó gondolatot olvastam már itt. Teccik a hozzáállásod a világhoz. És hogy e jeles szülinapon belemotoszkálj a vonaton a fejembe?? Mit képzelsz pajtás?! A végén még rendelek a könyvedből, bazki. 🙂

Kawasaki Sangeorg ·

Csak röviden: “Az a szabad ember akinek fegyvere van! ” A fegyver az lehet tárgy de lehet tudás is…………………csak ennyit akartam mondani.@Georgius@

Margit Török ·

Bizony így van ez. Én nagyon sok változáson mentem keresztül az életem során.Volt, hogy nagyon pofára estem, de utólag mindig bebizonyosodott, hogy ebből tanultam a legtöbbet.Tehát a pofára esések értünk vannak, nem ellenünk.Most is egy nagy változás kellős közepén vagyok, és már kezdtem elveszteni a reményt……milyen a teremtő….pont most küldted ezt a bejegyzést!!! Köszönöm!!!!

Margit Török ·

Bizony ez mind igaz. Én már nagyon sokszor változtattam az életem során.Sőt azt is mondhatnám , hogy az életem a folytonos változásokról szól.Volt, hogy nagyon pofára estem, volt, hogy nagyon jól sikerült.Utólag azonban kiderült, hogy a legnagyobb pofára esésekből tanultam a legtöbbet.El kellett jutnom odáig, hogy megértsem, a hibáink, a botladozásaink értünk vannak, nem ellenünk.Most is pont egy nagy változás kellős közepén vagyok, és már-már kezdtem elveszíteni a reményt, erre jösz Te….és küldöd ezt a bejegyzést. Köszönöm!!!

Lldkó Ildikó Novák ·

Kedves Vilmos!! Ha ez Nekem küldted illetve Nekem is köszönöm , mindig tanulok Tőled, Bár sokkal fiatalabb, de bölcsebb vagy, ezt el kell ismernem..Kérlek küld már el a Könyvedet szeretném megvenni,,és köszönöm, hogy gondoltál Rám és elküldted ezt a tartalmas írást!!! Üdvözlettel Ildó..

Krajcsovicz Krisztina Éva ·

Szoktam mondani a barátaimnak, ismerőseimnek, hogy egy ember azzal tudja meghaladni igazán önmagát, amikor olyat tesz, amit addig még soha.
Olyan munkát elvállalni, ami teljesen más mint, amit eddig csinált és főleg akkor, ha ez a társadalmilag elfogadott hierarchia mértékéhez képest “alacsonyabb” rendű. Sokszor pont az előbb említett hierarchiai mértékek miatt nem veszik észre az emberek, hogy miben tehetségesek, hiszen ott csak bizonyos dolgok számítanak előreugrásnak és persze a büszkeség a másik kedves barátunk.
“Ha úgy élnék, ahogy azt mások elvárják tőlem, már régen nem lehetnék Önmagam!”
Szép napot!

Tarnóczy Vilmos ·

Ne tudjátok meg mennyi “Józsi barátom” kérte ki magának, amiért személyeskedtem velük. 😀 Nem is ismerem őket, és Róluk írok. Hogy jövök én ehhez? Milyen hatóságnál tehetnek ellenem panaszt? 😀 😀 A Jó Istennél, basszus! Ő az egyetlen, aki még egy picit is figyel is ebben a káoszban 😀

Nagyné Korek Katalin ·

Szép gondolatok. Vallom én is, hogy amiben az emberi elme hinni tud, azt meg is valósítja.

György Nyul ·

Köszönöm a szép és őszinte gondolatokat. A kőnyvet azonnal megvettem amikor e-mailedben írtál a megjelenéséről. Nagyon twetszett, bár találtam benne néhány jelentéktelen hibát. Úgy érzem, a világról való gondolkodásunk hasonló. A különbség annyi közöttünk, hogy én nem tudom, hogy én egyéniség (ego) vagyok-e. Ebben én osztom Őszentsége Sri Mataji Nirmala Dévi felfogását: sokan gondolják magukról hogy van egójuk, de akinak valóban van, az nem tud róla. Azt sem tudom, molyen a tudati szintem, egyrészt azért, mert nem tudtam megvenni at Erő kontra erő-t (nem lehet a boltokban megkapni) de nem is sBővebben

Magyar Lélek ·

Kedves Vilmos, azt ígérted egy előző körlevélben, hogy megírod, miért gondoltad meg magad a miniszterelnöki találkozóval kapcsolatban. Engem érdekel a válasz.

Szeretettel Laci

Szilvia Debreceni ·

Millió köszönet mindenért!!! Szép napot kívánok!!!!

Borbála Végh ·

Tényleg fantasztikus, hogy milyen hitek jöhetnek elő és teljesülhetnek az álmok a megfelelő időben.

Katalin-Maria Orban ·

koszonom a leveledsok uj gondolatot ebresztett bennem, a szobam falan evek ota van egy idezet es a leveled et olvasva gondolkodoba ejtettek a sorok ketsegek merultek fel bennem, igy szol az idezet,, nem azert elunk, hogy boldogok legyunk hanem hogy masokat szazszota jobbakka tegyunk, de hat ha en nem vagyok boldog kiegyensuljozott hogy tudnek masokat vagy magamat hamoniara, kiegyensujozott eletre vagy valoztatsra birni.Oszinten mondom hogy en igy probaltam elni , de most , most nem tudom , az eddigi eletem//

Tibor Mikus ·

Kedves Vili.Nincs bajom az írásaiddal, nem is ehhez akarok most hozzászólni.Olvasgatván a kommenteket, felötlött bennem egy kérdés:Ha ennyi emelkedett tudatú ember él Magyarországon (mert hogy a hozzászólásokból nekem így tűnik) akkor hogy lehet hogy Magyarhon még mindig ilyen sz.. spirituális helyzetben van(mellesleg, bár én nem Magyarországon élek, nálunk sem különb a helyzet, amely alól magamat sem vonnám ki)?Valamit azért neked is a figyelmedbe ajánlanák Vili az írásaiddal kapcsolatban:Nekem úgy tűnik, a tudatszint emelkedése a legtöbb olvasódnak az anyagi jóléttel egyenlő(itt kérek elnézést a kivételektől).Talán be kellene csempészni valamit az írásaidba amitől ez a dolog megváltozik.Persze az is lehet, hogy nem jól látom a dolgokat.Szeretettel barátod(mert hát azért barátok vagyunk) Józsi
Ui:Az írásaidat továbbra is érdeklődve figyelem, olvasom.

Charlotte Gray

Szep level, koszonom, Neked, Keves Vilmos!
Szeretnem megtalalni azt a “rejtett kapcsolot”, mert most eppen minden rossz:(
Nem talalom a kiutat, de a leveledbol erot meritek, tehat ujbol, csak , koszonom!!
Ui:Probalok hinni magamban es nem feladni.
Kellemes Husveti Unnepeket Kivanok igy elore is!!!

Szilágyi Erzsébet ·

Kedves Vilmos!
Köszönöm szépen a lelkesitő, inspiráló irásaidat. Keresem a megfelelő kiutat a régi életemből, hogy senki se „mindenki a legkevésbé sérüljön” és jussak végre el magamhoz, az életfeladatomhoz. Jó lenne már a kulcsot. Persze igazad van magamnak kell tenni érte. De mit is? Akámilyen szemináriumon részt vettem, nem jött be, mindenki eladni akart. Találok valamit, megvannak a hátulütői. Tehát még keresgélek. Egyszer ugyis megtalálom. Szeretem a reményhalat. Susan Boyle fantasztikus volt. Már többször megnéztem, hogy bőghessek. Nekem sajnos bot fülem van és ritmusérzékem sincs, a hangomról már nem is beszélek. Tudod, szerettem volna megölelni, annyira örültem a sikerének és az örömének. Végre kezdett élni.
Hozzászólás moderálása:
Mondd el a véleményedet te is! Ha a hozzászólásodban szükségesnek érzed a támadást, csak véleményt támadj, embert ne! Egy gondolatra lehet mondani, hogy hülyeség, de emberre, hogy hülye, azt nem. Az ilyen hozzászólások törlésre kerülnek.

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Van véleményed? Szólj hozzá Te is!